Hoppá! Már Zelenszkij szerint is döntő szerepe lehet Trumpnak a háború befejezésében – de van egy kis bökkenő!
Az ukrán elnök megerősítette, hogy Ukrajna elkötelezett a NATO-tagság felé.
Bár a talaj alsó rétegei nedvesek, azért nagyon jól jönne már némi eső. Gyakorlatilag aszály van.
„Szépen haladunk a tavaszi munkákkal - ami idén azt jelenti, hogy versenyt futunk a természettel. Tavaly ilyenkor fejeztük be a metszést, most már javában levedzik a szőlő, sőt, megjelentek az első hajtások. Krisztiánék szépen lekötötték a termőre forduló juhfark vesszőket, idén már engedünk neki néhány fürtöt. Még mindig nem a termés a fontos, csak neveljük a tőkéket, hadd erősödjenek meg. Teremni ráérnek még bőven.
Szerencsére az átteleltetés jól sikerült. Kibontottuk a csirkéket, és kinyitottam az elvermelt szőlők takarását is: vannak olyan tőkék, amelyek már a föld alatt kihajtottak. Nekiláttunk megkarózni a szőlőket - ez némi vadvédelmet is nyújt, mert nehezebben lép rá az oltványra a vaddisznó, ha ott van mellette a karó.
Idén megpróbálkozom a fém támrendszer alkalmazásával, jelenleg a Linus és a Reisacher rendszerek közül próbálok választani. A mi vidékünkön a Linus az elterjedtebb, de mintha a másik rendszer kicsit vastagabb anyagból készülne. Ez azért fontos, mert a fém támrendszerhez fém (vagy üvegszálas) karó dukál, így a vadfekete vágóba fémkarót teszünk, míg a hagyományos Lens-Moser termelési rendszerbe fa karók mennek.”